Továbbra is töretlen a német HbbTV szolgáltatások népszerűsége. Az okostévék németországi elterjedtségét felmérő legfrissebb piaci elemzés, a „Marktanalyse Smart TV” kimutatásai szerint immár hetven fölött jár a német televízió-társaságok hibrid internetes platformjainak száma.
2013. október 16. és 18. között tartják a Müncheni Médianapok elnevezésű rendezvényt, amelynek alkalmából hozták nyilvánosságra a hibrid televízió-szolgáltatások elterjedtségéről szóló adatokat. A Magyarországon MinDig TV plusz néven az Antenna Hungária által a napokban útjára indított Hbb TV szolgáltatásához hasonló szerviz Németországban immár több éves múltra tekint vissza. Ennek köszönhetően ma már hetven fölött jár a német Hbb TV szolgáltatások száma, amelyeket naponta több millióan vesznek igénybe.
Ehhez persze az is elengedhetetlenül szükséges, hogy a nézők rendelkezzenek a megfelelő, a Hbb-szabványt megjeleníteni képes televízióval vagy vevőkészülékkel. A Gfk Retail & Technology piackutató intézet felmérése szerint 2013 július végére összesen 14,5 millió internetképes okostelevízió működött a német háztartásokban, közülük mintegy ötmillió van felkészítve a hibrid tartalmak megjelenítésére is. A jelenlegi adatok alapján a német televíziós műsorszolgáltatók úgy számolnak, hogy az év végére immár 17 millió okostelevízió, ezen belül pedig hétmillió Hbb-képes készülék lesz a német piacon.
Doga
Forrás: www.digitalfernsehen.de (sat.hu)