Két perccel csökkent az átlagos tévézési idő a második negyedévben, kisebb lett a nagy kereskedelmi csatornák együttes közönségaránya, 10,6 milliárd forinttal a Reckitt Benckiser volt a legnagyobb tévés hirdető az FMCG szektorban – többek között ez derül ki a Nielsen Közönségmérés tanulmányából.
A gyerekek többet ültek a tévé előtt, mint egy évvel korábban, az 50 évnél idősebbek viszont kevesebbet.
A második negyedévben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 28 percet töltött a tévékészülékek előtt, 2 perccel kevesebbet, mint az előző év ugyanezen időszakában. A gyerekek tévénézéssel töltött ideje 3 óráról 3 óra 4 percre, a 18-49 éves korcsoporté pedig 3 óra 44 percről 3 óra 46 percre nőtt. Az 50 évesek és idősebbek átlagosan 5 óra 46 percet töltöttek a televízió előtt; 11 perccel kevesebbet, mint egy évvel korábban – derül ki a Nielsen Közönségmérés tanulmányából.
Az országos kereskedelmi csatornák együttes közönségaránya az április-júniusi időszakban a teljes népesség körében 31% volt, az általános szórakoztató csatornáké pedig 17,2%. Ez az előbbiek esetében 3,2 százalékpontos csökkenést, az utóbbiak esetében pedig 2 százalékpontos növekedést jelent 2012 ugyanezen időszakához viszonyítva. A közszolgálati csatornák részesedése a nézett időből 14,6%, a filmcsatornáké 8,5%, a gyerekcsatornáké 5%, az ismeretterjesztő csatornáké 4,4%, a hírcsatornáké 4%, a sportcsatornáké 2,5%, a zenecsatornáké 2,4%, az életmódcsatornáké pedig 2,1% volt 2013 második negyedévében.
A sugárzási időből és műsorfogyasztásból való részesedés arányai az egyes műsortípusok esetében eltérőek. A vizsgált időszakban a mozifilm műsoridőből való részesedése csupán 10,8%-os volt a vizsgált időszakban, míg a műsorfogyasztásnak 16,6%-át tette ki ez a műsortípus. A műsorfogyasztás aránya magasabb volt a sugárzás arányánál ezen kívül a nem zenei szórakoztató, a hírek, aktuálpolitika, gazdaság, sport, valamint az információs műsortípusok esetében. Ellenkező irányú az eltérés a nem zenés fikcióval, zenével, a művelődéssel, tudománnyal, kultúrával kapcsolatos, valamint a reklámokat, műsorajánlókat is tartalmazó egyéb műsortípus esetében.
A napi fogyasztási cikkeket hirdető cégek második negyedéves listaáras reklámköltése alapján felállított rangsort a Reckitt Benckiser vezeti több mint 10,6 milliárd forinttal. A második helyen a Henkel Magyarország áll 6,2, a harmadikon pedig a Unilever Magyarország közel 4,5 milliárd forinttal. A toplista első három helyezettje közül csak a Reckitt Benckiser növelte listaáras reklámköltését a 2012 ugyanezen időszakához képest. A GRP szerinti rangsort a Henkel Magyarország vezeti, második a Unilever Magyarország, a harmadik helyen pedig a Reckitt Benckiser áll.
(mmonline)