HTML

MinDig TV

MinDig TV a Facebookon


Nézettség: elsők között A Dal 2015

2015.01.27. 11:47 MinDigTV


A közmédia internetes portfolióját látogatták a legtöbben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy népszerűségnek örvend A Dal. Az M1 és egyben a közmédia legnézettebb műsora volt az elmúlt héten a dalválogató show első elődöntője. A több mint kétórás élő showműsorba a két csatornán együtt összesen 2 millió 97 ezren kapcsolódtak be, ez a teljes népesség 23,2 százaléka.

A Dal 2015

A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az M1-en és a Duna World csatornán párhuzamosan sugárzott műsor a két csatornán együtt összesen 849 ezer fős nézettséget ért el, amellyel a szombat esti 20 óra utáni műsorkínálat második legnézettebb műsora lett a hazai tévés piacon. A műsor közönségaránya a teljes népesség körében 18,6%, a 18-49 évesek körében 13,4% lett (M1+Duna World).

A közmédia internetes portfoliója is szép eredményeket hozott az eurovíziós dalválasztó show-nak köszönhetően: a televíziós portálok körében ugyanis a leglátogatottabb televíziós portál lett a hétvégén, egyedi látogatószám tekintetében az első helyen végzett az első elődöntő hétvégéjén. A szombati adás napján mintegy 172 ezer egyedi felhasználó kereste fel az MTVA portáljait, az adást követő napon pedig 192 ezernél is többen.

A mediaklikk.hu/dal oldalon hétről hétre már az adás ideje alatt felkerülnek az egyes produkciók elhangzásukat követően, így a nézők bármikor visszanézhetik kedvenc dalaikat. Emellett A Dal 2015 összes adása élőben is követhető, és teljes hosszában visszanézhető a mediaklikk.hu/dal oldalról.
Ugyanitt a felhasználók a hét minden napján friss információkkal, exkluzív online videóriportokkal találkozhatnak. Valamint az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójának 30-as elődöntőjébe jutott dalok a Dal Akusztik elnevezésű Petőfi Rádiós produkciónak köszönhetően akusztikus verzióban is megmérettetnek egy online szavazás keretében. A győztes koncertlehetőséget kap a Petőfi Rádió akusztikus koncertsorozatában.

Forrás: Nielsen Közönségmérés, Medián WebAudit


tv műsor
MinDig TV műsorújság>>>

MinDigTV.lap

Szólj hozzá!

Címkék: nézettség M1 Nielsen Közönségmérés A Dal 2015

A bejegyzés trackback címe:

https://mindig-tv.blog.hu/api/trackback/id/tr457114539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása