HTML

MinDig TV

MinDig TV a Facebookon


Keserű igazság

2013.10.24. 15:17 MinDigTV


Duna TV: október 24. csütörtök, 21:40

A filmet Várkonyi Zoltán rendezte, aki már nem érhette meg a premiert, melyet az egykori Filmmúzeumban tartottak. A főszerepeket Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Ruttkai Éva és Szemere Vera játsszák, a filmet Hegyi Barnabás fényképezte, a zenét Fényes Szabolcs és Farkas Ferenc szerezték.


A magyar filmtörténet érdekes éve volt 1956. Mindössze tíz játékfilm készült, de ezekből kettőt betiltott a cenzúra. Az egyik az Eltüsszentett birodalom 34 év után 1990. november 17-én került a forgalmazásra, a másikat, a Keserű igazságot 30 évvel később, 1986. október 9-én mutatták be a mozik. A film az ’56-os forradalom előtti hónapokban készült és a politikai események hatására a forgatókönyvet folyamatosan átírták. A film története egy a korra oly jellemző erőltetett iramú építkezésen zajlik, mely abban az időben nemcsak Magyarországon, de a szocialista blokk többi országában is jellemző volt. Csak a mennyiség a fontos, a minőség nem számít.

Sztankó János nagy lehetőséget kap, amikor  kinevezik egy építőipari cég igazgatójának. Ezzel a státussal együtt jár a felső vezetőkkel való folyamatos kapcsolat és ismeretség, amely előre viheti pályáján. Hogy jobb eredményeket tudjon felmutatni, alkalmazza volt évfolyamtársát, Palóczot, aki most szabadult a börtönből. Palócz ügyes, tehetséges, és rájön, hogy a gyorsított munkatempó hamarosan megbosszulja magát. Erre figyelmezteti is Sztankót, aki nem hallgat rá. Ám  az épület falai leomlanak…

Duna: október 24. csütörtök, 21:40

rendező: Várkonyi Zoltán
forgatókönyvíró: Kövesi Endre, Várkonyi Zoltán, Nádasy László
zeneszerző: Fényes Szabolcs, Farkas Ferenc
operatőr: Hegyi Barnabás

szereplők:
Bessenyei Ferenc (Sztankó)
Gábor Miklós (Palócz)
Ruttkai Éva (Klári)
Szemere Vera (Sztankóné)
Molnár Tibor (Bónis)
Sinkovits Imre (bűvész)


tv műsor
MinDig TV műsorújság>>>

MinDigTV.lap

Szólj hozzá!

Címkék: Duna TV MinDig TV Ruttkai Éva Gábor Miklós Bessenyei Ferenc Keserű igazság

A bejegyzés trackback címe:

https://mindig-tv.blog.hu/api/trackback/id/tr85597386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása