"Az Antenna Hungária készen áll arra, hogy belépjünk a digitális világba"
(Napi Gazdaság, 2013. április 15., hétfő, 16. oldal)
- Az Antenna Hungária Zrt. már készül az analóg sugárzás utáni időszakra, az analóg szolgáltatásból származó bevétel kiesését két-három éven belül pótolják - mondta a lapnak adott interjúban
- Az Antenna Hungária Zrt. már készül az analóg sugárzás utáni időszakra, az analóg szolgáltatásból származó bevétel kiesését két-három éven belül pótolják - mondta a lapnak adott interjúban
Piller András vezérigazgató. A cég új szolgáltatások bevezetését is tervezi, s akár internetalapú szolgáltatások is megjelenhetnek a kínálatában. Az AH egyébként műszakilag már korábban felkészült az átállásra, a digitális hálózataink jelei országszerte elérhetőek, a szabadon fogható MinDig TV és fizetős MinDig TV Extra szolgáltatásaink felhasználói és előfizetői tábora egyre bővül - közölte a vezérigazgató.
Piller András a Napi Gazdaságnak azt is elmondta: a cég bevételeinek körülbelül harminc százaléka származik az analóg földfelszíni televíziós sugárzásból, tehát ilyen mértékben csökkenti az AH bevételeit a lekapcsolás, de vannak olyan forrásaink, mint például az említett fizetős tévés üzletág, amely évről évre drasztikus mértékben növekszik, s ezzel részben már ma is pótolja a kieső bevételeket. Az AH bevételeinek nagyobbik része származik a televíziós és rádiós műsorszórásból, egy jelentős hányada ugyanakkor a távközlési tevékenységből, illetve a fizetős tévészolgáltatással a cég belépett egy sokcsatornás digitálismédia-piacra, amelyen további lehetőségek vannak.
A távközlés és média határmezsgyéjén az AH-tól sem áll távol a tévé-, telefon-, internetszolgáltatás, de a cég vezetése gondolkodik a nem lineáris, vagyis az igény szerinti digitális televíziós szolgáltatások elterjesztésében is, ami a meglévő szolgáltatási portfóliónkhoz kapcsolva olyan különleges, egyedi ajánlatokat eredményezhet, amelyeket a piacon meglévő úgynevezett inkumbens szolgáltatók nehezen fognak tudni biztosítani.