Már évek óta megy a találgatás a színésznő szexualitását illetően, sokak szerint ugyanis a saját neméhez vonzódik. A pletykák nemrég beigazolódtak: Jodie a Golden Globe díjátadón lepte meg a világot hirtelen jött őszinteségi rohamával.
Az 50 éves színésznő megkapta a díjátadón a neki járó elismerést és éppen a pódiumon állt, hogy megköszönje a díjat, amikor hirtelen furcsa ötlete támadt: kitálalt a magánéletéről.
„Azt hiszem, most van itt az ideje, hogy bevalljak valamit, ami már nagyon régóta tabunak számít rólam a nyilvánosság előtt.” – kezdte beszédét a Pánikszoba sztárja.
Ezt követően a színésznő elmesélte, hogy 2008-ban vetett véget 15 éve tartó kapcsolatának barátnőjével, Cydney Bernarddal, akivel együtt nevelték Jodie 14 és 12 éves fiait. Ugyan a biológiai apa kilétét nem fedte fel, de háláját fejezte ki egykori partnerének mindazért a támogatásért és szeretetért, amit tőle kapott. A színésznő, elmondása szerint, váratlan bejelentésével egyedül a sajtósát lepte meg, hiszen akik évek óta ismerik őt, már régen tudják, hogyan is érez saját neme iránt.
Forrás: dailymail.co.uk
Az őszinte színésznővel március 31-én találkozhatnak az Anna és a király című filmben, 22.35-kor az RTL Klubon!
Amit Anna Leonowens (Jodie Foster) tett, olyat angol úri kisasszony nem tesz a viktoriánus Angliában. A tanítónő férfitámasz nélkül vágott neki a világnak, hogy új életet kezdjen fiával (Tom Felton) a távoli Sziámban. Az ország uralkodóját a népe istenként tiszteli. Mongkut király (Chow Yun-Fat) nagy álmot dédelget, Sziámot a modern világ nemzetei közé akarja vezetni. Anna a királyi család házi tanítója lesz, s miközben belecsöppen a palotai intrikákba, a nagypolitikába - a király és Anna között szerelem szövődik.