Két suhanc okozott botrányt az X-Faktor utolsó válogatóján, s ezúttal a mentorok sem maradtak viszontválasz nélkül.
Az RTL Klub képernyőjén látott Wéber Dániel és Kito Canaday megjelenésükkor még a Csillag születikből megismert Plazmát kezdték el szidni, majd miután az ítészek nem vették jó néven nyomdafestéket nem tűrő, káromkodásokkal teli „produkciójukat”, ők is megkapták a magukét – írta a blikk.hu.
– Mi az a Plazma? Nem tehetség, a skála alján van, aminek mi a tetején – indítottak a srácok, majd kiléptek a színpadra, és elkezdték szórni magukból a szitkokat rapszövegük közben. A mentorok rövid úton kiebrudalták őket, így jött is a riposzt a színfalak mögött. – Csinálunk egy lemezt, és leoltjuk ezeket a fa…t. Felfigyelnek ránk a producerek, ők értenek ehhez – vesztették el teljesen önuralmakat a vagány legények.
Mindebből a mentorok már mit sem láthattak, hiszen – ahogy az ilyenkor lenni szokott – nem a színpadon szidták őket, hanem amikor már nem voltak szem előtt. Amikor azonban megtudták, hogy Dániel és Kito milyen szavakkal illette őket, Geszti Péter és Keresztes Ildikó is felháborodott.
– Suttyóságból nem lehet várat emelni. Nekünk az a felelősségünk, hogy valódi tehetségeket juttassunk tovább, és ne olyanokat, akik mondjuk csak ritmusra káromkodnak. Tudom, hogy bizonyos rapágazatokban ez bevett forma, de inkább maradjon ott, ahová való, a kocsmában – kezdte Geszti Péter.
– Az ilyen tartalmatlan káromkodás rendszerint a mondanivaló hiányát és az ötlettelenséget próbálja pótolni. Akárcsak az, ha valaki vetkőzik, és így próbálja érdekessé tenni magát. Nemrég írtam is egy dalt, amely éppen az ilyen trollkodásról szól, amilyet ezek a fickók is toltak. Hozzáteszem: a mintákat a közéletből áradó bunkóságból is veszik. Nem csoda, hogy így adják ki a dühüket, verbális agresszióval dolgozva fel a frusztrációjukat. Amilyen pusztító a társadalomban, olyan lenne itt is, ha hagynánk. De nem! Indulat helyett gondolat kell. Káromkodásból csak putrit lehet építeni, nem katedrálist – tette hozzá Geszti.
Keresztes szerint nem tudják Wéberék, hogy hol is van a helyük igazából: – Egyáltalán nem érdekelnek általában az ilyen beszólások. Most viszont azt kell mondjam, ezek a fiúk szereptévesztésben vannak, nem tudják, hogy hányas a kabátjuk. Azt hiszem, a sors is bizonyítja, miért is kellett menniük egy pillanat alatt az X-Faktorból. A reakcióikból sok mindenre lehet következtetni, maradjunk annyiban, hogy nagyon jó, ha az embernek van gyerekszobája, még ha az néhány esetben kicsi is.
(mmonline)