HTML

MinDig TV

MinDig TV a Facebookon


The Voice - Magyarország hangja a Műcsarnokban

2012.07.20. 09:58 MinDigTV

The Voice-főhadiszállássá vált a Műcsarnok, amely a délelőtti meghallgatásokon megtelt a lelkes versenyzőkkel, akik mind azért érkeztek, hogy közülük kerüljön ki Magyarország hangja.

105838_f1fb029cda.jpg

Amikor megérkeztem a Műcsarnokhoz, már javában tartott a casting. A múzeum  kerítése előtt közel ötvenen várakoztak, hogy bemehessenek az előválogatóra. Ökrös Gergely, a TV2 kreatív vezetője elmondta, hogy az előválogatónak nem az a célja, hogy tömegeket hallgassanak meg, sokkal inkább az, hogy azok jöjjenek el, akik valóban tudnak énekelni. Ökrös kétezerre saccolja azok számát, akik részt vesznek a szerdától vasárnapig tartó előválogatáson, pontos számot azonban nem lehet mondani, hiszen az internetes regisztráció mellett lehetőség van arra is, hogy valaki csak úgy, a The Voice-zászlókat meglátva az utcáról besétáljon a Műcsarnokba, és részt vegyen az előválogatón. Sőt, olyan jó hangú énekesek is akadnak, akiket a TV2 stábja keresett meg azzal, hogy vegyen részt a versenyben.

Az előválogató során három, stúdiónak átalakított teremben zajlott az énekesek meghallgatása, akiknek a hangját szakmai stáb, azaz a produkció munkatársai és énektanárok figyelték, és ők döntöttek arról, hogy ki az, aki a következő fordulóba juthat. Már a „váróteremben” érezni lehetett a feszültséget, ahogy a tehetséges énekesek felkészülnek a nagy megmérettetésre, majd mindez fokozódott a stúdiószobába való belépéskor, ahol a versenyzők találkoztak a tehetségkutatókkal. Izgalmas volt látni azt, ahogy oldódott az énekesek görcsössége és feszültsége, miután meghallották a dalt, amit magukkal hoztak, és elkezdtek énekelni. Annyira jó volt nézni ezt az átalakulást, hogy a magam részéről mindenkit továbbjuttattam volna – még szerencse, hogy nem én döntök…

Az előválogatók a hét végén fejeződnek be, majd akiket a produkció visszahív, azokból alakul ki az a 120-150 fős csapat, akik immár a The Voice ítészei, azaz a Mesterek elé kerülnek, s megkezdik versengésüket a Magyarország hangja címért.

A Mesterek kilétéről, illetve a műsor indulásáról egyelőre nagy a titkolózás, ám az eddig több mint negyven országban óriási sikerrel futó, Hollandiából indult The Voice-ról annyit már tudni, hogy a tehetséges színész, Bányai Miklós kapta a műsor riporteri feladatait.


Forrás: http://www.mmonline.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: antenna hungária mindig tv Voice Tv2

A bejegyzés trackback címe:

https://mindig-tv.blog.hu/api/trackback/id/tr674667609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása