Milyen lenne Bob Dylan, avagy Robert Allan Zimmermann többszörös személyiségnek? Todd Haynes szokatlanul szellemes, ironikus (pszeudo)életrajzi filmjében a népszerű ikon lehetséges alteregóira esik szét.
.JPG)
Biztosan lesznek olyan Bob Dylan rajongók, akik dühtől tajtékozva szidják majd ezt a filmet, mivel nem "hiteles", pedig ez őrültség.
Egyrészt zeneileg biztosan az, mindenki legyen nyugodt, meg fogja kapni kedvenc dalait a The Times They Are a-Changin'-től a Like a Rolling Stones-ig. Másrészt meg teljesen felesleges elvárni, hogy az utóbbi évek érzelmes életrajzi filmjeinek (Nyughatatalan, Piaf, stb) vonulatába illeszkedjen ez a munka, már csak azért is, mert főhőse maga is játékos, és tetszés szerint átgyúrható módon fogja fel az identitás kérdését. A névváltoztatás, az álnevek használata, az anekdotikus múlt-átköltés, a kaméleonszerű átváltozó-hajlam, a kétértelmű, bohóckodó és dadaista nyilatkozatok mind elcsíphetetlenné tették Dylant, akiről hiába hitte rengeteg rajongója, az őt felhasználó politikusok vagy a sznob zenei újságírók, hogy úgymond: "ismerik".
Todd Haynes csupán a végletekig, az abszurditásig viszi el ennek az ironikus, rejtőzködő magatartásnak a felmutatását, azzal, hogy Dylan neve el sem hangzik, ráadásul hat különböző színészre osztja a főhős szerepét, egy tizenéves fekete kisfiútól, Marcus Carl Franklintól a törékeny és zseniális Cate Blanchettig. És megkezdődik a zsonglőrködés, a fiktív, de Dylanre valamilyen szempontból mégis hasonlító szereplőkkel: a további négy alteregót Christian Bale, Ben Whislaw, Richard Gere és Heath Ledger alakítja. A képmások az egyes életszakaszokban átdobálják egymásnak a stafétabotot, pörögnek az idősíkok, a helyek, a műfajok.
Felbukkannak azért az életrajzilag pontosan belőhető, nevezetes pillanatok is, mint a newporti folkfesztiválos botrány, ahol az énekes elektromos gitáron játszott, közönsége pedig kifütyülte és leárulózta. A protest songok királyának a politikával való meglehetősen ellentmondásos viszonya is terítékre kerül. Elhangzik továbbá a Kennedy halála kapcsán mondott valóban nem túl szerencsés beszéd is, mely szintén skandallumhoz vezetett. A különböző szálak össze-vissza cserélődnek és gabalyodnak, néhol házassági drámába, bírósági tárgyalásba vagy áldokumentumfilmbe csöppenünk.
Alapvetően mégis nagyon szellemes és összetett alkotás ez a film, és igen jókor is jött a Krónikák (Dylan önéletrajzi könyve) illetve a Modern Times album elképesztő sikere után, mely ismét elhozta Bob Dylan reneszánszát – nem először és nem másodszor. Ez itt már a Végtelen turné új állomása: örökbérlet.
Díjak:
Golden Globe díj (2008) - Legjobb női mellékszereplő: Cate Blanchett
Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (2007) - Legjobb női mellékszereplő: Cate Blanchett
Velencei Filmfesztivál (2007) - Legjobb női alakítás: Cate Blanchett
Velencei Filmfesztivál (2007) - Zsűri Nagydíja: Todd Haynes
Duna Tv: április 21., vasárnap, 00:30
