Latin Film hétvége a Magyar Televízió műsorán. Csütörtökön Juan Antonio Bayona Árvaháza, vasárnap a Javier Bardem főszereplésével készült Alejandro González Iñárritu alkotás a Biutiful, és Carlos Sorin Az isteni Diego című filmje látható az m1-en.
2012. március 21-22-én Latin-Amerika Fórumot rendez Budapesten a Magyar Külügyminisztérium. A Dél-Amerika politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életét bemutató eseményhez a Magyar Televízió Latin Film hétvégével járul hozzá.
Árvaház – március 22. m1
Az árvaházban felnőtt Laura harminc évvel később visszatér férjével és hétéves örökbefogadott kisfiával Simonnal az elhagyatott épületbe. Szeretnék felújíttatni a régi házat, ahol majd fogyatékos gyerekeket gondoznának. Ez az ódon környezet különös hatással van a családra, főleg a kisfiúra. Simon állandóan a képzelt, láthatatlan barátairól mesél, akik mindig valamilyen játékot találnak ki, de szülei nem tudják higgyenek-e neki. Laurát nyugtalanítja ez a helyzet, olyannyira, hogy saját, régi felkavaró élményei is eszébe jutnak. Aztán egyszer csak eltűnik Simon. Laura mindent megtesz, hogy megtalálja kisfiát, már az idegösszeomlás szélén van, megszállottan küzd. Nincs más lehetősége, neki is játszania kell...
A film két pályakezdő fiatal spanyol filmes, a rendező Juan Antonio Bayona és a forgatókönyvíró Sergio G. Sánchez alkotása. A hangsúly végig a feszültség adagolásán, a kiszámíthatatlan történeten van. A Laurát alakító színésznő Belén Rueda remekül játssza a szerető családanyán át az idegösszeomlás közelébe kerülő asszonyt, sőt a felnőtt testbe bújó árvaházi kislányt, régi önmagát.
A film méltán kapta meg az Európai Filmakadémia 2008-as legjobb film, legjobb női alakítás, legjobb operatőr és legjobb filmzene jelölését.
Biutiful – március 25. m1
Alejandro González Iñárritu, a fesztiválok kedvence, mexikói sztárfilmes mint mindig, a halálról mesél, ám a Biutifult sokan Javier Bardem újabb jutalomjátékaként tartják számon.
A nehezen leírható és kimondható nevű mexikói filmrendező a kortárs film megkerülhetetlen figurája, hiszen kevés olyan filmest tudnánk mellé felsorakoztatni, aki úgy képes tartósan lekötni a szakma figyelmét, hogy közben melegváltásban alkalmazza a legkiválóbb színészeket az A-kategóriás hollywoodi celebektől az európai művészfilm élvonaláig, miközben kultuszfilmeket készít egy markáns és határozott művészi és filozófiai koncepció körül, ráadásul, még a közönség is kíváncsi rá. Első filmjét, a Korcs szerelmeket még egy új, karcos hangú, latin Tarantinóként üdvözölte a szakma, ám már itt is megjelennek a későbbi fő motívumok: az erőszak, a halál végzetszerűsége, a több szálon futó cselekmény, valamint az aprólékos, szinte szociografikus igényű környezetábrázolás és különös érzékenység bizonyos társadalmi igazságtalanságokra. Későbbi filmjei, a Bábel, vagy a 21 gramm ezek további, még mélyebb, még nagyobb igényű kifejtései, melyek kisebb-nagyobb aránybéli eltolódásokkal bár, de mindig az elrontott életek, sorsok megjobbításának lehetőségei, illetve ezek kudarcaként, a halál, az elmúlás tematikája körül forgolódnak.
A spanyol Javier Bardem korunk egyik legnagyobb filmszínésze. Hogy ráadásul mennyire jó színész, mutatja az is, hogy mennyiféle figurát, karaktert játszott már el, alig negyven éves korára.
Iñárritu ezúttal, szokásával ellentétben, egyetlen helyszínre pozícionálja filmjét. A turistamagazinok sztereotípiáit feledve azonban a Biutiful Barcelonája nyirkos, koszos, hűvös nagyváros, rideg, embertelen hétköznapokkal. Az utcákon illegálisan ott tartózkodó afrikai gazdasági menekültek árulnak ezt-azt, valójában drogot, a külvárosi raktár-negyedekben pedig hasonlóan jogcím nélküli kínaiak varrnak táskákat, másolnak DVD-t és szállítanak filléres munkaerőt az építkezésekhez. Uxbal (Javier Bardem) élete közöttük zajlik, a kínaiak táskáit viszi a feketéknek, a kínaiakat pedig eladja a spanyol építkezési vállalkozónak. A kínai, az afrikai, valamint az eddig még nem említett családi történetszál a megszokott hármas cselekményt prezentálja, amely itt egyetlen szereplő sorsában kapcsolódik össze. És mindeközben Uxbal haldoklik. A film annak költői finomságú, megkapóan intim részletekben bővelkedő, ám hitelességében szinte dokumentumfilmszerűen igaz kérdésfeltevése, vajon képes-e egy életét bűnben leélő ember utolsó napjaiban mindent megváltoztatni; vajon el lehet-e varrni halál előtt a szabadon lebegő szálakat? A válasz egyedi lesz, mint ahogy valószínűleg egyedi is, mindenki esetében.
Az isteni Diego – március 25. m1
A múlt hőseit és olykor a múltunkat is különböző fétis- és presztízstárgyakban őrizzük. Che Guevara köszön vissza egy pólóról, Maradona misztikus tízes meze jön velünk szembe az utcán, és Bon Jovi mosolyog ránk a reggeli kávésbögrénk oldaláról. A pop kultúra és a cyber korszak már csak így emlékezik. Az argentin fikciós dokumentumfilm egy Misiones tartományban élő elszánt és hívő ember útját mutatja be az isteni Diego Maradona buenos airesi birtokáig, mindvégig ötvözve tradíciót, folklórt, médiát, szubkultúrát és vallást.
Tati az örök és elvakult Maradona fanatikus az Argentin Misiones tartomány kis falucskájában éldegél családjával. Megélhetését a helyi őserdei fakitermelés biztosítja, azonban a csekély kereslet miatt egy nap őt is elbocsátják, így kénytelen odébbállni. Felkeresi a falu fafaragóját, ahol segédként alkalmazzák. Feladata a megfelelő fa kiválasztása és begyűjtése a környező erdőből, majd a kifaragott szobrok értékesítése az arra tévedő turistáknak. Új munkája nehézkesen megy, amikor egy nap rámosolyog a szerencse. Fagyűjtés közben egy óriási farönköt talál, gyökerestül kidőlve. A fa gyökereiben mintha az isteni Diego képmását vélné felfedezni. Tati azonnal levágja a fa kiálló és szerteágazó gyökerét, majd belevési a misztikus tízes számot, és készen is van Maradona szobrocskája. A megszállott rajongónak új életcélja és küldetése, hogy az akkorra már leépült futballsztárnak személyesen elvigye a sors által meglelt faszobrot. Tati kalandos utazás előtt áll. Útja során különös figurákkal találkozik, akik korábban mind hittek valamiben, vagy éppen még mindig elvakultan hisznek, de mégis valami újat keresnek. Misztifikáció és bálványimádás. Szerencse és sors. Hit és fanatizmus. Egy csonk fadarab. Tessék választani!
Carlos Sorin az argentin új hullám egyik legkiemelkedőbb egyénisége és képviselője. Első filmje (La película del rey) 1986-ban elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Oroszlán díját. Egyszerű és mégis maradandó alkotásait (Örökmosoly; Apró sztorik; Bonbon, a kutya) a kritika mindig nagyra értékelte. Az isteni Diego című filmje a 2006-os San Sebastiani Filmfesztiválon megérdemelten kapta a zsűri különdíját.
Forrás: mtv.hu
