HTML

MinDig TV

MinDig TV a Facebookon


Harminc éve fedezhetjük fel a világot

2015.06.10. 18:09 MinDigTV

A Discovery idén ünnepli harmincadik születésnapját. Nem is tehetné ezt méltóbb módon, mint hogy közel 800 ezer háztartás számára teszi teljesen ingyenesen elérhetővé műsorát néhány hétre. A nyár első felében a MinDig TV ügyfelei számára Discovery Networks három csatornája egymást váltva lesz elérhető korlátozás nélkül. A sort a Discovery Channel kezdi – jobban mondva kezdte június 5-én – amely egészen június 19-ig kódolatlan.

Ahogy mondtuk, Discovery idén harminc éves, ebből pedig kiszámolhatjuk azt is, hogy 1985-ben alapították. Alapítója John Hendricks azzal a céllal hívta életre a Discovery-t, hogy kielégítse az emberek kíváncsiságát és globális televíziós márkáin keresztül minőségi tartalommal szórakoztassa a nézőket. Ez a cél ma, harminc évvel később is érvényes. És azt alá is tudjuk támasztani.

disc_beharangozo.png

Már volt alkalmunk betekinteni az izgalmasabbnál izgalmasabb műsorokba. Egyik kedvencünk a Hogyan készült?, amelynek hála a legkülönfélébb tárgyakról – legyen szó az iskolabuszról, szemhéjfestékről, vagy éppen a fagyasztott gyümölcsről – tudhatjuk meg, hogyan készülnek. A műsor kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek szórakozást nyújt, és tökéletes szomjoltó, feltéve, ha tudásra szomjazunk. Lenne is néhány ötletünk, hogy melyik tárgyak megszületését mutathatnák még be nekünk, de erről majd talán később.

 

 

Hasonló ámulattal néztük az Állítólag… epizódjait, amelyben a filmtrükkök szakértői a modern tudomány eszközeivel vizsgálják a legelképesztőbb filmes trükköket (így például a legendás Indiana Jones híres ostoros mutatványát), de a Bear Gryllsszel a vadonban című sorozat is rendkívül szórakoztató – igazi sztárparádé, ezúttal jó értelemben. Szombaton például Ben Stiller vadonbéli kalandjait követhetjük majd végig, mi kíváncsiak vagyunk, hogy áll helyt az Apádra ütök főszereplője.

Talán a legjobb felfedezésünk az volt, hogy a Discovery minden héten egy teljes péntek estét szentel a legjobb autós műsoroknak. A Turbópénteket minden korosztálynak ajánljuk, és nem csak megszállottaknak (ne gondoljuk, hogy kifejezetten férfi programról van szó, társaságunk női osztaga is szívesen végigkövette a közel öt órás műsort)! Az Autókereskedőkben annak lehetünk szemtanúi, ahogyan a legendás Mike Brewer és Edd China üzletet nyit az autók forgalmazása szempontjából egyik legizgalmasabb és legnagyobb versenynek kitett térségben, az USA nyugati partvidékén. Itt aztán felkutatnak, megvásárolnak, felújítanak, tesztelnek és eladnak több óriás – nem kizárólag amerikai! – autót. A tesztvezetés izgalmait a nézők is átélhetik – ezt tapasztaltuk mi is. De ott van még az Amcsi benzinfalók és a Kövér gáz is, kár lenne bármelyiket is kihagyni.  Mindenki vésse be a naptárba: most ezen a héten is Turbópéntek!
autokereskedok.jpg

Persze van még más is a listánkon, amit pótolnunk kell. Repüljünk, és ismerjük meg, hogyan készül egy újonc pilóta élete első önálló repülésére, mi történik, amikor a légiforgalmi irányítók egy közeledő vihar miatt máshová küldik a repülőgépeket vagy amikor a poggyászrakodóknak feltűnik egy gyanús poggyász. Személyes interjúk és a repülőtér használói által készített rendkívüli felvételek – ezt ígéri az „Egy megareptér élete”.

egy_megarepter_elete.jpg

De a Zoltán, a Farkasember premierjére (június 16, kedd, este 10 az időpont!) is különösen kíváncsiak vagyunk, amelyben a Horkai Zoltán állatidomár és csapata mindennapjait követhetjük nyomon. Vajon hogyan tanítják meg a vad farkasnak, hogy csakúgy, mint egy hűséges kutya, végrehajtsa a hogyan tanítják meg a vad farkasnak, hogy akár egy okos és hűséges kutya, végrehajtsa a kijelölt feladatokat? És vajon nehézségekkel, veszélyekkel jár az állatokkal végzett munka?

Azt se felejtsük el, hogy a kódolatlan időszak finiséhez közeledve újabb meglepetéssel készül az ünnepelt: június 17-én egy napra a MinDig TV Applikációban is élőben nézhető a csatorna műsora. A Discovery Science és a TLC kódolatlan időszakát pedig már alig várjuk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindig-tv.blog.hu/api/trackback/id/tr907532226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása