Fábry, csütörtökön 20:20-tól az M1-en!
… méghozzá egy komplett kerülettel, igaz, nem verbálisan, hanem ezúttal igencsak tényszerűen.
A szóvirágok nagymestere ugyanis hirtelen felindulásból született erős izgalmi állapotban kukásnak állt egy napra, és elkísérte a közterületfenntartó munkatársait hajnali körútjukon, hogy személyesen tapasztalja meg a szemétszállítás kihívásait.
Márpedig ha ő beletúr a kukába, akkor biztos, hogy abból vicces dolgok kerülnek elő. Az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy Fábry mindezt szlavista módon, szó nélkül tegye, hiszen munka közben mégiscsak elcsacsog az ember az újdonsült kollégákkal, és úgyis minden olyat kihúz belőlük, amelyet nem szeretnének igazán elmondani. Elég megállni egy kis kávézásra munka közben, vagy beülni a kukáskocsi bekamerázott vezetőfülkéjébe, és máris dőlnek a történetek.
Vendégek:
- Törékeny amazonok - Magyar Nemzeti Balett: Trójai játékok
Külön edzéstervet kellett felállítaniuk, és spártai szigorral megvalósítaniuk ahhoz, hogy színpadra kerülhessen a Trójai játékok - amazonokkal.
- Markossal Bonczról
“Éljen a megbonthatatlan szovjet-magyar konzerv!”
“Éljen az omnibusz tetején!”
“Most következik a barkochba, hogy ki lő téged tarkóba!”
“Reggel arra ébredtem, hogy a szomszéd szobában a takarítónő az őrület határát súrolja.”
“A lépcsőházban jöttem rá, hogy vannak még korlátok.”
- Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar Fábrynál