Szeptember 18. 20:20 | M1
Fábry Sándor szeptember 18-i vendégei: Loráén Lenke, Gerendai Károly, Krajcsó Nelli, és a Magyar Állami Nép Együttes.
Premier előtti premier Fábrynál
Ahogyan Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője fogalmaz, Erdély és a Felvidék néptánckincsét már ízzé-porrá koreografálták a hazai színpadokon, Kárpátalja azonban méltatlanul kevés figyelmet kapott az elmúlt évtizedekben. Ennek egyik oka az, hogy az előző rendszerben szinte résmentesen működött a szovjet határzár, és majdhogynem lehetetlen feladat volt gyűjtőutakat szervezni Kárpátaljára.
A Magyar Állami Népi Együttes koreográfusai végül idén nyáron, kiváló népzenészünk, a viski születésű Pál István „Szalonna“ segítségével, hosszú útra indultak, hogy feltérképezzék a terület folklórkincsét, ennek eredményeként pedig megszülessen a „Megidézett Kárpátalja - hágókon innen és túl“ című előadás.
Az ősbemutatóra ugyan csak november 16-án kerül majd sor a Nemzeti Színházban, az együttes táncművészei mégis vállalkoztak rá, hogy egy kis ízelítőt adjanak a Fábry közönségének a fergeteges produkcióból.
Mihályi Gábor pedig betekintést enged majd a kulisszák mögé, hogy kiderüljön: a néptáncgyűjtés nem csupán nemes, de olykor igazán kalandos és mókás feladat is.
Fábry - M1 - szeptember 18. csütörtök 20:20