Duna: március 24. hétfő, 21:25
Egy Baranya-megyei szegény és elfeledett magyar zsákfaluban él 126 lakos, melyből 102 roma, 98%-uk munkanélküli. A polgármesterük arra vágyik, hogy olyan európai polgárokat neveljen a falu lakosaiból, akik havi fix fizetésért dolgoznak, a dolgos nap végén pedig sportolni mennek.
Víziója megvalósításáért mindenféle uniós és hazai pályázaton indul, s ezekből kettőt el is nyert az elmúlt években: az egyik egy kertészeti program létrehozásáról, a másik pedig egy teniszpálya építéséről szól. A falusiak még csak a tévében láttak teniszt, de a nagyvárosi, profi teniszedző fáradozásainak köszönhetően napi tréningbe kezdenek.
Elég-e a teniszverseny és a biokertészkedés ahhoz, hogy a besenceieket aktív állampolgárokká tegye? A helyzet nem is lehetne ígéretesebb. Mit tartogat a jövő?
Annak idején a bulvármédia is foglalkozott Besencével, a kis ormánsági faluval, amely 2009-ben egy teniszpálya kivitelezésére nyert hazai és uniós forrást. A településen történtek megörökítésében a Magyar Média Mecenatúra program is fantáziát látott, és a 2011-es dokumentumfilmes pályázatán támogatást ítélt meg a Kovács Kristóf rendezésében készülő különleges dokumentumfilm tervének.
A komikummal fűszerezett, ugyanakkor szívbemarkoló alkotás koncepciójával Stalter Judit producer nevezett be a DOK.Incubator workshopra. Az alkotást 60 pályázóból válogatták be a nyolc legjobb film közé, ahol európai szakértői csapat segítette a filmkészítést.
A DOK.Incubator keretében a közelmúltban tartott lipcsei prezentáción a Besence Open-projekt fejlődése nyerte el a workshop fődíját. A dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott, Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon (IDFA) is bemutatták a filmet, amelyet az első-második filmes rendezők kategóriájában a legjobb 15 alkotás közé sorolt a zsűri.
Duna: március 24. hétfő, 21:25
rendező: Kovács Kristóf
forgatókönyvíró: Kovács Kristóf
zeneszerző: Kalotás Csaba
operatőr: Kovács Claudia, Szepesi Dávid, Vizkelety Márton
vágó: Batka Annamária, Palotai Éva, Takács Gábor
szereplő:
Huszár Károly (Edző)
Ignácz József (Polgármester)