A korábban színészként is tevékenykedő, teológiai végzettségű rendező, Giulio Base a mozgalmas események mellett különös érzékenységgel rajzolja meg Péter és Pál apostol kapcsolatát. A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. M1 március 29-30., 20:15
A különleges történet Jézus halálától kezdődően tárja elénk Péter apostol életét és a kereszténység történelmének kezdetét: az első keresztények küzdelmeit, az üldöztetéseket és a krisztusi tanítások elterjedését – címszerepben a nagyszerű Omar Sharif-fel.
A film első része a lehető legpontosabban követi végig az Újszövetség eseményeit: Krisztus kereszthalálát, feltámadását, megjelenését az apostolok előtt – ezt követően a térítői munkát, Saul látomását a damaszkuszi úton, megtérését, végül pedig Rómába vezető útját.
Az örök város a színhelye a film második részének, melyben fiktív szereplők is feltűnnek Péter és Pál élettörténetének részeként. Ilyen a Pétert hajlékába fogadó Anna és Dávid családja, ahol az apa titokban „a trák” néven gladiátorként harcol, remélve, hogy egyszer felszabadíthatja családját. Az alkotói képzelet műve a jómódú római polgár, Persius családja is. Az ő fia, Claudius szerelmes egy keresztény lányba, Silviába. Beteg édesanyja is a kereszténység felé fordul…
A lélekemelő történet Rómában zárul, ahol Péter az üldöztetések és Néró császár vérengzései közepette szervezi és összefogja az első keresztény közösségeket.
M1 - március 29-30., 20:15
rendező: Giulio Base
forgatókönyvíró: Francesco Arlanch, Salvatore Basile
operatőr: Giovanni Galasso
jelmeztervező: Paolo Scalabrino
zene: Marco Frisina
vágó: Alessandro Lucidi
szereplők:
Omar Sharif (Szent Péter)
Flavio Insinna (Davide)
Daniele Pecci (Paolo)
Claudia Koll (Anna)
Lina Sastri (Maria)
Sydne Rome (Fulvia)